"Tantermek versenye"

 
SZEPTEMBER
 
OKTÓBER
 
NOVEMBER
 
DECEMBER
 
JANUÁR
 
FEBRUÁR
 
MÁRCIUS
 
ÁPRILIS
 
MÁJUS
 
JÚNIUS
fotoalbum-link-keskeny

tudasbazis-logo

rejtvenyek jatekok gomb
hit-erkolcstan

esemenynaptar

klebelsberg

ofi

oktatas-hu

mende

evencel

ementor

magyarhelyesiras

angol-tanulas

Látogatóink:

Ma 17

Tegnap 24

Összesen 49274

Élő történelem óra a Tápió hídjánál

 A tavaszi szünet kellős közepén a mendei iskolából 50 izgatott gyermek és felnőtt várta, hogy részt vegyen ezen a rendhagyó történelem órán a Tápió patak mellett. Megérkezvén a csata helyszínére már beöltözött magyar huszárok, betyárok, osztrák katonák vártak minket. Lehetett velük közös fotót készíteni, meséltek a gyerekeknek lovaikról, fegyvereikről, sőt az ágyú használatával is megismerkedtünk.

Türelmesen vártuk a csata újrajátszásának kezdetét, mely régen Klapka György vezetésével győzelemmel zárult. A hadijátékot Dr. Csikány Tamás hadtörténész „kommentálta”, bár néha a fegyverropogástól, lódobogástól és ágyúdörgéstől nem lehetett hallani a közvetítést.

Számunkra ez a közel egy óra hamar elrepült és felejthetetlen élményt adott, de nem szabad elfelednünk, hogy 169 évvel ezelőtt ez a győzelem milyen nehéz volt! A tápióbicskei hősökre az ottani emlékmű versével emlékezünk:

„Szabadságtól lelkesedve,
Rohant a honvéd győzelemre.
Kik hősi halált itt haltatok,
Áldás, dicsőség rajtatok!”

 

 

 

     Polczer Csabáné