A szokás egyik célja az adománygyűjtés volt a tanítónak, amelyet sok helyen díjlevélben is biztosítottak számukra. Másik fontos feladata a gyermekek iskolába verbuválása volt. A gergelyjárók az iskolából indultak el, és összeszedték az iskolássá növekedett gyerekeket. Házról-házra járva kedvet ébresztettek a kisebbekben az iskolás élethez. A katonai toborzás mintájára a szereplők gyakran különféle katonai rangokat viseltek, „szent Gergely vitézeinek” is nevezték őket.
Énekkel, jókívánságokkal köszöntötték a háziakat, akik a gyerekek kosarába tojást tettek, a nyársra pedig szalonnát húztak. A tanító ebből az adományból rántottával vendégelte meg a Gergely-járó gyerekeket.”

Március 12-én, Gergely napján iskolánk tanulói ebben az évben is ellátogattak az óvodákba, hogy kedves verseikkel, dalaikkal, táncukkal kedvet ébresszenek az óvodások körében az iskolás élethez. Az ovisok nagy szeretettel fogadták a műsort, amelyet az alsó tagozatos diákok mutattak be. A műsor közös tánccal záródott, amibe az apróságok örömmel kapcsolódtak be. A Gergely-járó gyerekeket az óvó nénik süteménnyel, szörppel és különféle édességgel kínálták meg.
Majd a hagyomány szerint iskolánkban is felelevenítettük ezt a szokást. Az iskolás gyerekek egy tojásért egy szelet csokoládét kaptak ajándékba.

Szántó Gáborné

 

Beiratkozás 2023-2024 

 

 BoldogsagOklevel2324  magyar falu program logo      
         
         
 mendei gezaf alt isk